A Holt-tengeri Tekercsek felfedezésekor (1947) örömteli izgalom lepte meg a keresztény világot, de különösen a vallástudományokkal foglalkozó szakemberek lelkesedtek fel a ritka örömhír hallatán. Úgy nézett ki most már semmi nem maradt hátra, csak le kell fordítani a tekercseket és máris eldőlt a kereszténység kialakulásának bizonysága.
John Marco Allegro a Manchester Egyetem keleti ősnyelveket kutató és összehasonlító nyelvtudományok tanára volt az ötvenes évek elején, mikor a szakmai felkészültségének köszönhetően meghívást kapott a Holt-tengeri Tekercsek fordítását, rendezését irányító tudós munkacsoportba. A nemzetközi kutatócsoportban Allegro volt az egyetlen agnosztikus, aki semmilyen tételes vallásnak nem volt híve/követője. A többi szakember mind elkötelezett keresztény, felavatott pap volt vagy a keresztény oktatási rendszerben működött, élükön Roland de Vaux, és Josef Milik a 'École Biblique' (*) főmunkatársa; Frank Cross a McCormick Teológiai Szeminárium vezetője, Jean Starcky páter, Claus-Huno Hunzinger a Göttingen teológia iskola tanára, és monsignore Patrick Skehan, hogy csak a fontosabbak legyenek említve. Az anyagot kiosztó és a tudósokat irányító De Vaux páter kezdeti elképzelésében a kutatónak meg kellett volna jelentetni eredményeiket, szaklapokban közölni fordításaikat minden rájuk bízott szakasz lézárasa után és mégis éveket kellett várni míg az első szerény publikációk megjelentek. Úgy nézett ki, mintha a tudósok rajta ültek volna a rájuk bízott anyagon és mintha szándékosan halasztották volna közzétételüket. A helyzetet tovább nehezítette, hogy 1954-59 között a kéziratokat különböző érdekcsoportok, intézmények vásárolták fel, mire jellemző, hogy az egyik háttér pénzember a New York-i milliárdos, Samuel Gottesman volt. Teltek az évek és a tudományos eredmények ismertetésére vágyakozó kívülállók szinte semmilyen érdemleges információhoz nem jutottak hozzá a tekercsek anyagát vagy szerzőit illetően.
Aztán nagy meglepetést keltve 1956-ban, a BBC-nek adott interjúsorozatban, Allegro kifejtette, hogy az eddigi kutatásokból arra lehet következtetni hogy a kereszténység nem egy i. u. I. századi képződmény, hanem egy másodlagos (derivátum) származék, továbbá kihangsúlyozta az Újszövetség történelmi megbízhatatlanságát. Munkatársai felháborodva fordultak Allegro ellen,amiért az ő beleegyezésük nélkül olyasmiket mert közölni, melyek nem tükrözték vissza kollégái meggyőződését, de valójában rajta próbálták kiélni dühüket a tekercsek szövegeiből kiolvashatatlan keresztényi bizonyságok hiányáért.
A 'tekercsműhely' atmoszférája megváltozott, csökkent a lelkes együttműködés; viszály és irigység ütötte fel fejét, melyben nem csak Allegróval nem voltak megelégedve, de Allegro sem értett egyet kollégái szövegértelmezésével, az azokhoz fűzött magyarázataikkal és a rájuk bízott munkahányadok lassú kiadásával. Josef Milik gondozására bízott Réztekercsek csiga lassú kiadási procedúráját megunva, 1960-ban maga adta ki annak provizórikus (átmeneti) feldolgozását (The Treasure of the Copper Scroll), ami megint felháborodást okozott, főleg mert magyarázata, szövegértelmezése jelentősen eltért Milik értelmezésétől. A mérges félzúdulásra válaszként Allegro előadásokat tartott és tanulmányokat, cikkeket jelentetett meg, mire kollégái még inkább ellene fordulva, úton-útszélen megpróbálták lejáratni, kategorikusan cáfolták Allegro fordításainak korrektségét, a tekercsek szövegéhez fűzött elképzeléseit fantazmagóriának nyilvánították. Allegro gyorsan, pontosan dolgozott, mindent lelkiismeretesen dokumentált és több ezer fotót készített a kézirattöredékekről, munkabírása messze túllépte társai képességét. A 4-es barlangból származó szövegek jó részét is Allegro publikálta először 1968-ban, ami tovább táplálta az ellenséges érzelmeket. Különösen a tehetségtelen John Strugnellt ette az irigység mérge. John Strugnell, az Oxford-i csuhás intézmény (Jesus College) üdvöskéje éveken át képtelen volt a saját doktori disszertációját megalkotni, de egyházi összeköttetésének köszönhetően mégis pozícióhoz jutott a Holt-tengeri iratokat vizsgáló tudósok között, hogy ott is silányul szerepelhessen. Két évvel Allegro publikálása után, ahelyett, hogy befejezte volna a rábízott kéziratok fordítását, kiadását, Strugnell inkább egy 114 oldalas kritikai munkát (Notes in the Margin) jelentetett meg, amivel Allegro jó hírét próbálta szégyeníteni.
A 4-es barlangból származó szövegek megjelentetése után Allegro feladta a Manchester Egyetemen betöltött állását, hogy minden energiáját az új könyvére fordíthassa, mihez már hosszú évek óta gyűjtötte az anyagot. Két év megfeszített munka után után, 1970-ben kiadja élete legnagyobb művét a 'The Sacred Mushroom and the Cross'-t (A Szent Gomba és a Kereszt), melynek első kiadását néhány nap alatt szétkapkodják. A könyv hatalmas felhördülést váltott ki a tudós körökben, hiszen nem valami hóbortos amatőr, hanem egy köztiszteletben álló egyetemi tanár, a keleti ősnyelvek kitűnő ismerője írta, és válaszként lehengerlő támadásba lendült ellene a keresztényvédő reverendás ügynökség karöltve a bóher akadémia jarmülkás tudálékosaival. Élükön, – mint egykor Ságvári a kimszesek élén – Strugnell járt: „A valamikor nagy reménységeket tápláló tudós (Allegro) gügyögő szószátyár lett, aki a hallucinogén gombától túladagolt kábulatában egyfajta félművelt trágár szintre süllyedt.” Ezt egy olyan ember írja, akinek majd negyven évig tartott, míg első tudományos szerzeményét (Discoveries in the Judean Desert) képes volt kiizzadnia, de azt is csak azután, hogy Robert Eiseman és Vermes Géza kiadták a saját fordításaikat, melyek igénybevétele nélkül Strugnell könyve sosem jelenhetett volna meg. Jellemzően, ebből az alakból később emeritus professzor lesz egy foxi-maxi főiskolán a 'Harward Divinity Scool' nevű keresztényképzőben, ahol pont ilyen trógerekre volt mindig is szükség. Az aljas rágalmazó nagyon is tisztában volt avval a ténnyel, hogy Allegro soha nem próbálta ki a varázsgomba egyetlen fajtáját sem, sőt még az enyhe hatást kiváltó Cannabis anyagokat sem tapasztalta ki. Mégis kábítószerezéssel vádolta meg.
Az Izraelben megjelenő 'Jewish Chronicle' 1970 június 12-i száma, Allegro könyvét „néhány száz oldal szózsonglőrködésnek, verbális szemfényvesztésnek” nevezte. De a világ mind négy sarkában pöffeszkedő vallásos törpék a Church Times-től a Johnessburg Sunday Times-ig nekitámadtak Allegrónak úgy, hogy könyvének tizedrészét sem voltak képesek megérteni. „A könyv mondanivalóját élénk és beteges képzelgések képezik, mely szexualitást lát mindenhol és mindenben.” – vélekedik a vonalas egyházfi a 'Baptist Times', 1970. május 28-i kiadásában. „Fallikus halandzsa kilövellő nyálömlengésnek” jellemezte Allegro könyvét a 'Times Literary Supplement', 1970. június 21-i számában egy másik 'hozzáértő' kritikus, míg az angol 'Daily Telegraph', 1970. május 21-i számában, a megmondó ember ekként nyilatkozott: „A szabadjára engedett vad fantázia elégül ki egy eltúlzottan elferdült élvezetekkel megtöltött műben”. A Georgetown Egyetem bibliai tudományok szakértője Dr. John Pilch viccelődve szeretné Allegrót bolondnak feltüntetni: „Már a hatvanas években az egyetemi tanulmányaink folyamán értettük, hogy Allegro végkövetkeztetései nevetségesek és ezért semmi megbecsülést nem érdemel. Ám most már biztosan tudjuk, hogy igazából fantázia regényírónak kell őt tekinteni.”
Allegro nem kevesebbet állított könyvében, minthogy a szentnövények, de különösen az Amanita Muscaria (légyölő galóca) kultikus fogyasztása központi szerepet foglalt el az ősvallások kialakulásában, és a kultusz gyakorlásának útját – a feljegyzett ősi szövegek segítségével – végig lehet kísérni a szumér korszaktól, az Asszír kultúrán keresztül egyenesen a zsidókig, majd elérkezve a kereszténység megszületéséhez, hogy annak kialakulásában kapjon oroszlánrészt. Ezenkívül rámutatott a termékenységi kultusz tiszteletének mindent átható princípiumára, a megtermékenyítés különböző fázisait megörökítő kifejezések átváltozására, mely átváltozásban ezek a szavak istenek, legendás hősök nevei lettek. Teóriája szerint Jézus és tanítványai nem voltak történelmi figurák, hanem a korábbi kultúrkörből átszármazott neveik, történeteik titkos kódok által rögzítettet üzenetek voltak, melyek az ősrégi szentgomba kultuszát hordozták magukban, és anélkül lettek kibővített formában átmásolva, hogy az Újszövetséget megfogalmazó szerkesztők tisztában lettek volna azok eredeti szubsztanciájával. Látomásokat előidéző növények használata szigorúan tilos volt a megalapozott vallásrezsimekben, és ezért fogyasztása az uralkodó vallásintézmények által üldözött praktika lett, amiért a követői kultikus használatát a legnagyobb titokban tartották. A maximális titoktartás érdekében kódolt, sokszor értelmetlennek tűnő szövegekben próbálták elrejteni a szentgomba áldásos üzenetét; a mennyek látogatását, Isten meglátását, a világmindenség legnagyobb titkának megismerését.
Igaza volt-e Allegrónak? Kortárs kollégái szerint határozottan nem csakhogy nem volt igaza, de a feltételezései felháborítóan nevetségesek. Minden tudományos intézet kapuja bezáródott Allegro előtt; a bibliatudományokkal, történelemmel, ősnyelvekkel, régészettel foglalkozók által kitaszított pária vált belőle. Nagyon kevesek vették a bátorságot, hogy kiálljanak, megvédjék Allegrót. A gúnyos csúfolódással az volt a probléma, hogy egy sem akadt a csúfolódók között, aki ismerte volna a szumér ékírásos szövegek olvasását, mert ezt a tudományágat – a mai helyzethez hasonlóan –, akkor is csak kevés szakember képviselte. Ilyen volt a kimagasló tudással rendelkező Anna Partington, akinek óvatosan megfogalmazott kritikáját hiba lenne figyelmen kívül hagyni.
„Sajnálatra méltóan a 'The Sacred Mushroom and the Cross' c. könyvben található filológiai összehasonlító módszer sokszor olyan hipotetikus szumér szavakat vesz alapul, melyek nem találhatók meg az ékírásos táblákon. Igaz, ezek az összehangolt, összekapcsolt szavak figyelmeztetésül mindenhol csillagforma jellel vannak feltüntetve. Az ilyen hipotetikus szóösszetételek bizonyíthatatlanok. Azért például, mert létezik különállóan a csengő és a madár szavak ékírásos felirata, még nem biztos, hogy létezett olyan szó, fogalom, hogy 'csengőmadár'. Ráadásul a könyvben sokszor olyan más nyelvekből származó szavakkal találkozunk, melyek jelentés vagy fogalom szerinti egybecsoportosítása nincs kellőképpen alátámasztva.” A tudós asszony hiányolta és hibának rótta fel, hogy Allegro sehol nem adta meg az általa felhozott szumér szavak azonosító, katalogizált számát, azaz nem tünteti fel, hogy melyik lelet, melyik táblájának feliratáról másolta le őket.
Furcsa módon, a megkülönböztetett tudással rendelkező R. Gordon Wasson szintén az Allegrót kritizálók táborához csatlakozott, többek közt pontatlanul kijelentve: „a szumér nyelv nem apja egyetlen más nyelvnek sem.”, ám hosszú évekkel később a 'Persephone's Quest' c. könyvében már így ír: „Valamikor határozottan megvoltam győződve arról, hogy a Bibliában nem lehet felfedezni a szentgomba nyomait. Nem volt igazam. Az akkor még előlem elrejtőző jelentés mára már nem rejtély többé, hiszen a szentgombára történő utalás világosan kiérthető az Ótestamentum Édenkertjében lezajlott Ádám és Éva történetében. Gondolom, ezzel a szemlélettel senki vagy csak nagyon kevesen értenek egyet; mert egy közismert, népszerű történetnek az ilyen irányú értelmezése szokatlanul újszerűnek tűnhet; megfélemlítő és ugyanakkor pezsdítően felvillanyozó is lehet.”
Minden elkövetett hiba ellenére, Allegro mégis jó úton haladt, úttörő volt egy olyan területen, ahol előtte senki sem járt, hol még csak gondolatát sem merte senki felvetni olyasvalaminek, hogy szentnövényeket kultikusan használtak a merevül fanatikus judaizmusban vagy, hogy az bármily jelentőséggel bírhatott a korai keresztény vallás kialakulásánál. Filológiai tévedései mellett irányt volt képes mutatni olyan későbbi kutatóknak (pl. Haseneier, Klapp, Bauer), akik túlhaladták a lezártnak tekinthető, önmagát ismételgető keresztény apologéta és a folyamatosan mellébeszélő bóherakadémia tanításait.
The Sacred Mushroom and the Cross c. könyv a megjelenése negyvenedik évfordulóján ismét kiadásra került, egy 30 oldalas kiegészítőszöveggel (addendum), amit a Boston-i Egyetem klasszikus tudományok és közel-keleti nyelvek összehasonlító professzora Prof. Carl A.P. Ruck írt: „Az előzetes megállapodás szerinti elfogult, igazságtalan támadásoknak nem sikerült Allegro tudományos eredményeit diszkreditálni. Elméletét erősítő, újabb kutatások eredményei egyre inkább az ő igazát támasztják alá. A kritikusoknak most (a könyv újbóli kiadása után) ismét alkalmuk nyílhat felemelni érces hangjukat – és reménykedjünk, hogy megteszik –, mert az Allegro által felvázolt lehetőségek vitája még közel sem eldöntött, de már most javasolnám: óvatosabbak legyenek, mint annak idején voltak és fontolják meg jobban, hogy mit is akarnak mondani. Sokak által titokban nagyra értékelt könyv most újra megjelent és tartalma változatlanul megköveteli a teológus, mitológus és a vallástudományokkal foglalkozó kutató figyelmes szemügyrevételét. Semmilyen egyháztörténelemmel – legyen az keleti vagy nyugati – foglalkozó tudományág nem hagyhatja többé számításon kívül az egyszerű fungi szerény jelenlétét vagy az entheogén (**) jelenségek alapvetően fontos kihatását az egyetemes európai civilizáció evolúciójára.”
Allegro leánya, Judith Anne Brown könyvéből (John Marco Allegro: The Maverick of the Dead Sea Scrolls) tudjuk, hogy a tudósnak mennyire rosszul esett a sok otromba támadás, a gúnyos lenézés, a tudományos körökből való kirekesztés, ami az élete végéig elkísérte. Azóta a világ egy kicsit megint változott: új kutatók jöttek, akik Allegro nyomdokaiban lépkedve tovább gazdagították ismereteinket, még tovább tágítva a vallástörténelem tudománya dimenzióit. Rövidke írásomban megemlékezni és tisztelegni szerettem volna a nagy tudós előtt.
(*) École Biblique: a vatikáni intézmény könyvtári kiadásaival, kutatásával foglalkozó egyházi szervezet.
(**) Entheogén: önnönmagában isteni, a belső lényegében mennyei: eszmélet, ami istent az egyénben megjeleníti
