HTML

vallásmozaik

vallásokkal kapcsolatos mindenféle-fajta írások, tanulmányok

Friss topikok

  • sanyája: A vallást a széles néprétegeknek csinálják és az értelmi képességeikhez szabják.Szerintem az erede... (2017.04.23. 09:48) Vudu és kereszténység
  • Géza Fispán: @CREATOR: Íme a példa : „A Próféta m... (2016.03.29. 10:54) Pedofília és az iszlám
  • Takacs1933: Gyilkos kereszt vagy szent relikvia. A közelmúltban kereszt relikvia megtalálásról közöltek TV műs... (2015.08.05. 16:06) Keresztény Relikviák
  • elektromotor: @vàndor: Érdekes módon mégis palesztin gyerekek százai haltak meg. (535) (2015.07.01. 17:49) Zsidó gyermekek lemészárolása és az iszlám
  • zriff: Jó írás. Emellett, a neten olvasva olyanokat hogy, Az ateisták már a templomban vannak www.origo.h... (2013.12.23. 17:00) Középkori szerzők alkotásai (1)

A középkor Rothschildjai

2016.11.15. 09:49 E.Katolnai

marcellus.jpgA Marcellus Amfiteátrum még ma is meglévő romjai részletét láthatjuk, mely ősi színházból Pierleone a XI. sz. közepén erős várrendszert épített ki. 1099-ben II. Orbán pápa az erőd egyik bástyájában szenvedte ki lelkét.

 

 

 

 

A római zsidó közösség (diaszpóra) történelmi létezése időszámításuk kezdete előtti évtizedekre visszakövethető és a Trastevere negyed zsidóságának különleges életképessége még a legsötétebb középkori évszázadokban is minden különösebb nehézségek nélkül segítette átvészelni, folyamatos túlélését biztosítani. Nem csupán túlélte a kora-középkor germán hódításait, járványokat, véres háborúit, hanem szépen virágzott minden rombolás ellenére is. Későbbi évszázadokban (a legsötétebbekben) mindig hozzásimult a laterani keresztény főpapokhoz, készségesen szolgálva még a legalávalóbb pápákat is, ám közben szintén kölcsönöket adott a keresztény intézményt támadó vidéki grófoknak. Mindössze egyetlen Rómában végbement zsidóellenességet jegyzett fel a történelem (Ademar, Hist. III.- c. 52), de akkor is csupán néhány vezető zsidó lett kivégezve. Az európai zsidók helyzetén sokat segített IV. Henrik császár 1095-ben kibocsájtott rendelete, melyben védelmet garantált a zsidóknak valamint megtiltotta az erőszakkal történő kikeresztelést, kényszerített áttérést. Mivel századokon keresztül szinte semmilyen értékes , konkrét neveket, eseményeket ismertető kézirat nem maradt ránk ezért a XI. századig nagyon kevés az ismeretünk Róma zsidóságára vonatkozóan. Kivételes dokumentumnak számít az olyan tudósítás mint, hogy Nathan ben Jehiel 1088-ban rituális zsidó fürdőt épített majd bátyjával Ábrahámmal egy zsinagógát adtak át 1101-ben. A spanyolországi zsidó tudós, Ábrahám ibn Ezra 1141-ben látogatott Rómába, ahol csuda jól érezte magát, „Róma bölcsei” elnevezéssel egy iskola-szerű zsidó önképzőkört alapított.

Hatvan évvel később, III. Sándor pontifikákása alatt Tudelai Benjámin látogatott Rómába, több fontos pozíciót betöltő zsidó 'tudóst' nevez meg a pápai kancellária vezetői közül (Daniel, Joab, Nátán, Menahem). Tudelai Benjámin szintén beszámol a pápai kancellária pénzügyi vezetőiről Jehiel Jácob leszármazottairól, akik rendkívül jól látták el feladatukat. Benjámin hosszú utazása alatt több akkori nagyváros zsidó közösségét meglátogatta, de a zsidó lakosság számadatait – érthetetlen okokból – nem a valóságnak megfelelően adja meg. Marseille és Capua 300, Nápoly 500 míg a jóval kisebb Salerno 600, Melfi 200 és az azoknál is kisebb Ontranto 500 zsidó lakossal rendelkezett szerinte. Rómában, ahol komoly negyedük, külön vágóhídjuk, fürdőjük volt mindössze 200 zsidót talált. Palermóban 1500 zsidó élt szerinte, míg a hússzor nagyobb Bizáncban mindössze 2000 volt a számuk. Tudelai Benjámin fennmaradt kéziratait A. Asher, Londonban 1840-ben 'Itinerary' címmel adta ki. Modern kutatók ezen adatokkal ellentétesen, mint pl. Sarina Roffé zsidó tudományok (Jewes Studies) kutatója 50.000 körülire becsüli a XII. században élt Dél-itáliai és Szicíliai zsidók számát, ami jóval tetemesebb Tudelai Benjámin becslésénél.

A XI. sz. közepén lépett a színre tehát egy kereskedelem, pénzügyi intézés területén különösen kifinomult tudással bíró zsidó kalmár, hogy kitartó szívóssággal megalapítsa a középkori Róma leggazdagabb arisztokrata dinasztiáját. Ez a homályos múltú kalmár ugyanannak a spanyol földről elvándorolt szefárdi zsidó kereskedő családnak leszármazottja volt, melynek az első sikeres dinasztiáját alapító feje I. Pietro Orseolo († 1009) Velence dózséja hivatalát nyerte el, és kinek fia Orseolo Péter, I. Istvánnak köszönhetően rövid ideig bitorolta a magyarok trónját. A népes család másik ágából származó Pier Leone (Pierleoni) valamikor az 1050. években bukkant fel Rómában, szerény, könnyen alkalmazkodó, kompromisszumokra könnyen hajló, kora erkölcsi átlagához képest tisztességes kereskedőként mutatkozott be majd szép lassan szatócsboltokat, kereskedő házakat, raktárakat hozott létre. Hamarosan átvette a trasteverei vágóhíd irányítását, pénzverési jogot szerzett. Róma szigete bal partját kikötőnek építette ki, ahol már mélyebb süllyedésű gályák is képesek voltak kikötni. Néhány év múlva megvásárolta a város központjában, a 'zsidók hídja' mellett romosodó Marcellus Teátrumot, amit komoly erőddé alakított át.

A Pierleoni megjelenésével, családalapításával Róma zsidóságának helyzete csúcspontra emelkedett. Róma zsidósága a szerény kiskereskedőnek álcázott, batyuval a hátán érkezett első Pierleonit hamarosan szent rebbeként, amolyan helyi megváltó-patrónusként kezdte tisztelni, vezetőszerepének nem létezhetett kihívója. Az 'ópapa' Pierleone vallása fanatizmusához igazodva a radikálisa, szélsőséges gregoriánusokat támogatta, szolgálataiért nagy kegyesen felvették a katolikus vezetők legpompásabb gyülekezetébe (bíborosok kollégiuma) és a laterani népség fülének jól csengő 'Benedictus Christianus' álnevet ragasztották rá. Két eltérő ideológiát, két egymással nehezen összemosható világnézetet képviselt, de legalább selyem sábeszdeklijét egyforma biztonsággal hordhatta a zsinagógában és a Szent Péter bazilikában. Pápák, bíborosok kincstárnoka, pénzügyi tanácsadója és uzsorakamatra kölcsönadó bankárjaként Róma gregoriánus főpapjait erősen befolyásolta és további kiváltságok elnyerését sajtolta ki belőlük. Hálából azért néha ő is kockáztatta bőrét mint 1096 augusztusában, mikor Matilda aranyait használva Pierleone árulókat fizetett le az Angyalvár védői közül és fondorlattal elfoglalta Róma legerősebb erődjét. Karrierje folyamán lassan, óvatosan, kompromisszumok sokaságával haladt előre és további félig-meddig mások előtt rejtett hatalmat nyert el a Pisa, Velence, Milánó, Firenze zsidó bankárjaival kötött titkos szerződésekkel, az újonnan bevezetett váltó-kötvény dokumentumok és más értékpapírok alkalmazásával. Az első római Pierleone 1112-ben hunyt el és egy romokban is virágzó, jól kiépített 'birodalmat' hagyott gyermekeire. Nem tudjuk hány felesége vagy gyereke volt az idős kort megélt Pierleoninek, de az biztos, hogy sok utódot hagyott maga után, kik közül legidősebb fia, szintén Pierleone nevet viselő a legkedvesebb örököse volt. Ez a 2. Pierleone nem esett messze fájától, apját követve hű szolgája lett a sötét lelkű gregoriánus papságnak, de ha a helyzet úgy hozta gyorsan megtudta köpönyegét fordítani, mint 1117-ben, mikor Pierleone Frangepánival egymás mellett szorongva leborultak Henrik császár előtt, ajándékokkal halmozták el és álnok módon 'megmentőjüknek' nevezték.

A legidősebb fiú a Trastevere negyeden kívül szinte már sehol nem számított zsidónak, 'Róma Konzulja', a város legelőkelőbb patríciusa, pápák kebelbarátja volt, mindenki szívesen üzletelt vele és még szívesebben kértek kölcsönt tőle. Neki is sok gyermeke volt, legidősebb és legbecsesebb fia, Petrus Leoni már legény korában egyházi pályán nyomult, fiatalon címzetes bíboros rangot nyert majd később pápa lett belőle. Ennek a II. Pierleoninak egyik lánya Szicília királya, Roger felesége lett, de gyermekei közül (volt vagy 15) többen beházasodtak törzsgyökeres római családokba. George L. Williams (Families and Descendants of the Popes) szerint Orsini, Savella, Colona Gaetani, Conti és a Frangepáni családok mind erősen keveredtek a Pierleoni családdal. Petrus Leone testvérei közül mindössze négyet ismerünk; Jordan, Roger, Huguizon, Giordano (1144-ben patrícius), míg lánytestvérei neve nem maradt fenn, kivéve egyetlen leánytestvére, húga Tropea nevét ismerjük. Az első és a második Pierleone-ház bankárjai, pénzügyi tanácsadói, élelem-fegyver-posztó és mindenféle használati eszköz áruszállítói voltak a szentszéknek és Róma polgárainak. Ezenfelül félig titokban Itália legnagyobb rabszolga-kereskedői voltak, hiszen ne feledjük Genova, Pisa, Velence, Nápoly gályáit nem önkéntes evezősök hajtották. Százasával, ezresével volt szükség minden évbe új gályarabokra, kiket a felszínen szaracénok, normannok és más brigantik szolgáltattak, de a háttérben mindig ott volt az üzleteket megkötő, koordináló Pierleone klán egyike. (Több kontinensen és évszázadon átnyúló rabszolga-kereskedelem zsidó – pl. Monsanto-család – szálait, participálását feszegetni, boncolgatni rendkívül veszélyes, mert a kutatóra egyből rásüthetik a fasiszta-náci-nyilas billogot, még akkor is ha igazat írja. (*)

 

Pierleoni dinasztia sikeres történetében fontos adat, mozzanat lehet talán azon feljegyzések figyelemben vétele, miszerint az osztrák Habsburg-ház őseit is ehhez a kalmár családhoz lehet visszavezetni. Egy XV. században, 1476-ban napvilágot látott munkában, Heinrich von Gundelfingen svájci szerzetes kolostori kéziratokból összeállította a Habsburg ház pontos genealógiáját, egyértelműen kimutatva, hogy a XII. sz. végén Németországba vándorolt egy bizonyos Pierleoni Massio, Aventine grófjától leszármazott két testvér, és ezek közül az egyik alapította meg a Habsburg-házat.

Gregorovius szintén említi az összefüggést és bizonyítékként a Santa Maria della Consolazione-templom 1852-ben felvésett feliratát hozza fel, melyben félreérthetetlenül rámutat Pierleone és a Habsburg ház (… Luce de Pierleonibus Filia nobillis Romanor et Austria gentis …) szoros kötődésére.

II. Pierleone márvány síremlékét a római Szent Pál-bazilika klastroma őrzi. Síremlékét pogány mitológia figurák (Apolló, Marszüasz és múzsák) ékesítik, magasztaló felirata az igazat mondja: „Párját ritkító igaz ember volt, mérhetetlen gazdagsággal rendelkezett pénzben és gyermekáldásban.”

(*) Rabszolgaság – Kiegészítés

Rövid kiegészítésre szükség van, hogy megértsük nem csak a középkori Pierleoni család gond nélküli meggazdagodását, hanem sok más európai zsidó család szédületes meggazdagodását, mely gazdagság lényegesebb szerényebb lenne, ha ezek a zsidó családok nem vállaltak volna oroszlánrészt a rabszolga-kereskedelemben. Az ősi zsidó szentírások nem hogy nem tiltják, hanem egyenesen bátorítják a rabszolgatartást, mint ahogy olvashatjuk: „Mind szolgád, mind szolgálóleányod, akik lesznek néked, a körületek lévőnépek közül legyenek: azokból vásárolj szolgát és szolgálóleányt. Meg zsellérek gyermekei közül is , akik nálatok tartózkodnak azokból is vásárolhattok és azoknak nemzetségéből, akik veletek vannak: akiket a ti földeteken nemzettek, és legyenek a ti tulajdonotok. És örökül hagyjátok azokat a ti utánatok való fiaitoknak, hogy örökségül bírják azokat, örökké dolgoztathattok velük …” (III. Mózes, 25:44-46). A kora-kereszténység egyik legszélsőségesebb vezéralakja I. Gergely (590-604) hosszú évszázadokra meghatározott irányt adott a rabszolga-kereskedelemmel kapcsolatosan, mikor a rabszolgaság intézményének hasznosságát soha nem ítélte el, sőt ő maga is megtiltotta a szabad keresztény és a rabszolga között kötendő házasságot. (Ep. VII.-1.) Útmutatást adott számára a másik 'nagy' elődje I. Leó pápa idevonatkozó rendelete: „Olyan személyeket bocsátanak a szent szolgálatra … akik nem érdemlik ki gazdáiktól szabadon bocsájtásukat, mintha a rabszolgai alantasság összeférne ezzel a megtiszteltetéssel … a szent szolgálatot beszennyezik ezzel a hitvány társasággal és megsértik a tulajdonosok jogait is tulajdonuknak merész és jogtalan elvételével.” (Patrologia Latina, Ep. 4-1, Ep. 54-611.) De ott volt Gergely érvei alátámasztására a IV. században megtartott Gangra-i zsinat, ahol a keresztény szentatyák félreérthetetlenül kimondták: „Átkozott az, aki kegyes előírások ürügyén a rabszolgának azt tanácsolja, hagyják el urukat és ne szolgálják kellő tisztelettel és jóakarattal.” … „Nem engedhető meg olyan eljárás mely bánatot okozna a rabszolgák gazdáinak és zavart keltene a gazdaságokban.” Joseph McCabe írja többek közt Gergelyről: „Az egyik legnagyobb rabszolgatartó gazda volt Itáliában, szívesen vette, ha egyháza a földadományhoz földműves rabszolgákat is kapott ajándékba. Hatalmas számú rabszolgahad dolgozott a 80.000. négyzetmérföldet kiadó egyházi földeken, akik közül néha – pénzért – egyet-kettőt felszabadított. Soha nem ítélte el a rabszolgatartást, sőt minden alkalommal védte annak intézményét.” (The Story of Religious Controversy) Középkori királyi és egyházi rendeletek csak a keresztényekkel való rabszolga-kereskedelmet tiltották meg a zsidóknak, de az eretnekeket, pogányokat, muzulmánokat és az 'értéktelen' feketéket szabadon adhatták-vehették. Egy Raffelstettenben 903 és 907 közt kelt bajor vámszabályzat utal a zsidó kereskedésre és rabszolgaszállításra is, amelyet a Dunán bonyolítottak le Bajorország és Morvaország között. Ez a vámszabályzat utolsó pontjában meghagyja, hogy a zsidók és egyéb kereskedők bárhonnét jöjjenek Morvaországból, vagy más országból, rabszolgák és egyéb árucikkek után igazságos vámot fizessenek, amint az előbbi királyok idejében még szokásban volt. A rabszolga-kereskedelem hosszú időkig dívott az Árpád-házi királyok alatt is és a kereszténység elterjedése után csak annyiban korlátozódott, hogy a zsidókat több ízben eltiltották a keresztény rabszolgák vásárlásától. Az első ilyen értelmű törvényt Szt. László hozta (Magyar Zsidó Lexikon).

Solomon Grayzel 'Zsidók története babiloni számkivetéstől a II. világháború végéig' c. könyvében tisztességesen beismeri (312. oldal), hogy a zsidók voltak a legjelentősebb rabszolga-kereskedők az európai társadalmakban. 1492-t követően pedig Ábrahám ivadékai uralták a rabszolga-kereskedelmet az egész Újvilágban.

Egy, az amerikai gyarmatokról szóló zsidó műben, a New World Jewry, 1492-1776-ban (Az Újvilág zsidósága 1492-1776) a következőket olvashatjuk: „Olyan hajókkal jöttek Amerikába, amelyeken afrikai feketéket hoztak, hogy rabszolgának adják el őket. A rabszolga-kereskedelem királyi monopólium volt, és a zsidókat gyakran nevezték ki a korona ügynökeinek, hogy intézzék az értékesítésüket. Ők voltak a legnagyobb flottával rendelkezők az egész karibi régióban, ahol a szállítási üzletek javarészt zsidó vállalkozások voltak. A hajóknak nemcsak a tulajdonosai voltak zsidók, hanem a legénységük is, és zsidó kapitányok parancsnoksága alatt vitorláztak… A Nyugat-Indiai Társaság, amely monopolizálta a rabszolgák afrikai importját, közárveréseken értékesítette a rabszolgákat, készpénzért. A készpénz javarészt zsidók kezében volt, az árveréseken feltűnő vásárlók java része szinte mindig zsidó volt, és mivel nem voltak versenytársaik, mindig olcsón tudtak rabszolgákat venni. Másrészt viszont akkor sem volt versengés, amikor a rabszolgákat az ültetvényeseknek vagy más vevőknek adták el, a legtöbb rabszolgát új tulajdonosaik hitelre vették át, amelyet a következő aratás alkalmával kellett kifizetni cukorban. A zsidók gyakran szereztek 300 százalékos hasznot.”

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://vallasmozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr1111962175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.