HTML

vallásmozaik

vallásokkal kapcsolatos mindenféle-fajta írások, tanulmányok

Friss topikok

  • Hajnal Anyácska: vt 135 idióta vagy. szívesen. (2018.09.09. 14:59) A fojtogató thugok
  • sanyája: A vallást a széles néprétegeknek csinálják és az értelmi képességeikhez szabják.Szerintem az erede... (2017.04.23. 09:48) Vudu és kereszténység
  • Géza Fispán: @CREATOR: Íme a példa : „A Próféta m... (2016.03.29. 10:54) Pedofília és az iszlám
  • Takacs1933: Gyilkos kereszt vagy szent relikvia. A közelmúltban kereszt relikvia megtalálásról közöltek TV műs... (2015.08.05. 16:06) Keresztény Relikviák
  • elektromotor: @vàndor: Érdekes módon mégis palesztin gyerekek százai haltak meg. (535) (2015.07.01. 17:49) Zsidó gyermekek lemészárolása és az iszlám

Karoling iratok, dokumentumok (2)

2010.12.23. 06:01 E.Katolnai

Alkuin átadja Nagy Károlynak az adoptionista herezis ellen írt vitairatát. 

Monumenta Alcuiniana

 

Yorki Alkuin (Alcuin, kb. 735-804) angliai egyházi szerző olyan hírnévre tett szert, hogy még az állandóan háborúskodó, olvasni képtelen Nagy Károly is felfigyelt a nagyszerű bibliamagyarázataira, és 781-ben meghívta magához aacheni udvarában. A Karoling 'reneszánsz' kultúrpolitikájának megteremtője, iskolavezető, királyi tanácsadó, tudós tanártól 311. levél maradt fenn, melyek többsége Károly királynak, és Arno, Salzburgi püspöknek voltak címezve. Ezenfelül teológiai tanulmányok, bibliai kommentárok, szentek élete, hosszú vallásos versek – mint pl. a York-i egyház története versbe szedve, maradtak fenn tőle. Gigantikusnak nevezhető oktatói munkásságának eredményét képtelenség kimutatni, meglelni, hiszen a szász Ottóknak szinte a semmiből kellett újraindítani az írásbeliséget. Miként azt Gerd Althoff, 'III. Ottó' c. könyvében írja: „A X. századvégi III. Ottó birodalmában a kormányzás alig működik, az azt szolgáló intézmények az írásbeliség hiánya miatt csak vergődve agonizálnak a hivatali élet összes területén.”

Alakja, élete mozzanatai legalább annyira ellentmondásos, mint gazdája Nagy Károlyé. Pl. 790-ben hazatér Angliába, de Károly visszahívja, mert szükség van rá az 'adoptionista' eretnekség elleni harcban. Na most ez a világot, károlyi birodalmat roppantul veszélyeztető keresztény irányzat Toledóból indult útjára, abból a Toledóból, ami már majdnem három generáció óta muzulmán, és ahol Károly idejében több zsidó élt, mint keresztény. Milyen keresztény teológiai iskola működhetett a muzulmán Toledóban? Kik tartották életben ezt az iskolát, ha nem voltak hívők?Talán csak nem a muzulmánok bebújtak csuhákba és úgy belülről ők próbálták eretnek gondolatokkal szétverni a világ legerősebb birodalmát? Történelmi ismereteink felfrissítésével rámutatnák a Toledói vérengzésre, melyre 713-ban került sor, mikor a város bevétele után a győztes muzulmánok Toledo férfi lakosságát majdnem teljes egészében kiirtották.

 

Alkuin eredeti munkái nem maradtak fenn a gondatlan másolóknak és a dokumentumok széleskörű használatának köszönhetően ...” (Catholic Enciklopedia)

Az első (hiányos) kiadást Alkuin műveiből Duchesne 1617-ben jelentette meg Párizsban, melyet Szent Emmeran apátja Froben, majd Migne (Patrologia Latina) kiadása követett.

 

Alkuinnal kapcsolatban Illig olyan nagy stílusbeli hasonlóságot állapít meg e szerzetes és Aurillaci Gerbert szövegei között, hogy felveti annak lehetőségét, hogy Gerbert hamisította az Alkulin név alatt ismertté vált kéziratokat, még mielőtt II. Szilveszter néven elkezdte volna pontifikálását.

 

Megjegyzés:

A chicagói Newberry Könyvtár anyagában található (Michael Masi 1972-es rendezésében katalógus szám: 15.) három Alkuinnak tulajdonított levéltöredéket David Ganz autentikus, személyesen Alkuin által írt kéziratnak tartja. A Nagy Károlynak írt levéltöredékek keletkezési idejét a 790-es évekre helyezi. Mindaddig, míg meg nem jelenik egy átfogó szövegkritikai elemzés Alkuin munkáit illetően, addig a levélmásolatokat, és a fennmaradt töredékeket hitelesnek kell tekintenünk, még akkor is ha tartalmuk túlzásokkal és lódításokkal vannak megtöltve.

 

Collectio Britanica

 

IV. Leó (847-855) pápa leveleinek tartalmát kivonatos formában, kizárólag a 'Collectio Britanica'-ból ismerjük. A kollekcióba beiktatott negyvennégy levélrészletnek nincsen meg a vatikáni regiszter által készített eredeti kéziratai, a Vatikán archívumából hiányzik a sosem készült másolata is. A levélkivonatok a XI. század végére már bekerültek több más gyűjteménybe is, és a Gratianus dekretáliagyűjteményébe történő szerkesztés folyamán, pl. huszonhat, IV. Gergelynek tulajdonított kivonatot illesztettek. Érdekes, hogy más fontos gyűjteményekbe, mint Regino, vagy Burhardé, egy sor sem került be IV. Leó pápától. Helytelenül 'reform' jelzővel kitüntetett itáliai kanonikusok, (Anselm, Deusdedit, San Krisogone-i Gergely) teljesen kihagyták gyűjteményeikből ezeket a szakaszokat – kettőt kivéve, amit talán nem tartottak hamisítványnak.

A Collectio Britanica anyagát úgy ahogy van Paul Ewald kritikus kiértékelő tanulmánya óta hamisításnak kell tekinteni, és így IV. Leó 44. levélkivonata sem rendelkezik semmi autentikus értékkel. Kirívóan csalfa fejezet pl. Hincmar (Hinkmár) Reims érsekének palliumviselési joga, vagy Nagy Alfréd (849-899) hatalmának elismerése és szentesítése királlyá történő felkenés aktusa által. Janet Nelson – az Alfréd felkenéssel kapcsolatosan – rámutat a szövegben található nyelvezeti sajátosságokra, és szóhasználata összetevőiből, IV. Leónak tulajdonított passzusokat, mind kései, 1060-1080 körül szerkesztett hamisításoknak tartja.

 

Monumenta Germaniae Historica

 

A fentebb röviden említett egyházirodalmi törvénygyűjtemények képezik a középkori germán történelemírás fundamentumát, amelyben az angolszász törvények kivételével minden germán nép joggyűjteménye megtalálható a Germánia Monumentában. A római időktől, 1500-ig tartó időszak német területek történelmének írásos gyűjteménye 300 kötet, és 33 kiegészítő könyvbe van rendezve. A monumentális anyag öt fő témára oszlik, Antiquitates (ókor), Diploma (oklevél-királyi okirat), Leges (törvények), Scriptores (egyházi szerzemények), Necrológia. Nem létezik olyan Nyugat-európai középkort taglaló történelmi mű, mely ne a Monumenta Germániát használná forrásként.

 

Más középkori okmányok

 

Longobárd okmányok

 

A longobárd királyi okmányok számát 30-40 évvel ezelőtt még 70 eredetinek nyilvánított (másolásos) kéziratban határozták meg a szakemberek, aztán a kritikus oklevélvizsgálat szép lassan elkezdte ezt a számot lefelé farigcsálni, egyre-másra kimutatva a sokkal későbbi időben történt hamisítás jellegét. Mára ez a szám 20 dokumentumra csökkent, és senki ne legyen meglepődve, ha további longobárdoknak tulajdonított oklevelek lesznek a jövőben hamisnak nyilvánítva. Néhány esetben a szakemberek pontosan meg tudják állapítani a hamisító személyét, mint az egyik longobárd okirat (D. 45) szerzőjét azonosították a 'Chronicon Vulturense' írójával, a Szent Vicenzo al Vultorno kolostorában tevékenykedő VI. János abbéval. Egy másik hamisító személyét ugyanabban a kolostorban szorgalmaskodó Péter nevű diakónusban határozták meg. További hamisítóműhelyek létezését lehet kimutatni Szent Pietro Cielben, d'Oro Páviában,és Monteamiata és Nonantola kolostoraiban.

 

 

Luccai longobárd pergamentek

 

A közép-itáliai Lucca városában páratlan gazdag okmánygyűjteményt őriz a Luccai Egyházterület Történelmi Levéltára, melyben öt kódexgyűjteményben rendezett 13.000 db. többnyire pergament, ill. pergament utánzatú kéziratlap található, i. u. 685-töl 1831-ig. Ezekből 1800 kéziratot tartanak a XI. század előttinek, melyekből 150 feljegyzést longobárdnak nyilvánítanak a kéziratszakértők. A VII-VIII. század kéziratai kritikus kiértékelése még nem történt meg, minek hiányában csak találgatni lehet az autentikus dokumentumok számát.

 

 

Pál Dékán (Paulus Diaconus)

 

Desiderius, (756 -774) longobárd király titkára volt, majd Monte Cassinóba költözött egy kis időre. Mikor Nagy Károly Rómába látogatott, személyesen találkozott Pállal, és az akkori átlagnál magasabb tudással bíró dékán úgy megtetszett neki, hogy egyből vitte is magával Frankhonba. Paulus szerves része volt annak, a csak papíron létező 'Karoling reneszánsznak', melynek irodalmi hagyatéka olyan markánsan meghatározza a középkorkutatók Karoling időszakra vonatkozó elméleteit. Fő munkája: Historia Longobárdum (Longobárdok Története), mely közel száz kéziratot tartalmaz. Ismertetése 658-tól, Liutprand király haláláig, 744-ig rendkívül sok adatot, történést felsorolva tárgyalja az eseményeket. Műve megírásához felhasználta a LP., Bede, Toursi Gergely, Sevillia-i Izidor műveit is, de legfőképpen két olyan műre támaszkodott, melyek eredeti tartalmát csak az ő tolmácsolásából ismerjük. Trenti Secundus, VII. század elején írnoka és bizalmasa volt Agilulf, (590-616) longobárd királynak, és valószínű, hogy akkor írta 'Origo Gentis Longobardum' című történelemkönyvét, amely még másolásos formában sem maradt ránk. Pál diakónus másik forrása, a Benevento Évkönyvek, mely szintén teljesen elveszett és így ebben is kénytelenek vagyunk Paulusra hagyatkozni.

Másik könyve, Metz püspökének megbízásából készült mű, a 'Metzi Püspökök Történet' (Gesta Episcoporum Mettensium) több levelet, verset, epitáfiumot foglal magába, melyek Karoling uralkodóknak, ill. Benevento hercegének, II. Araichisnak lettek címezve. I. Gergely pápa életéről is neki tulajdonítanak egy könyvet.

 

Metzi Püspökök Krónikája

Metz püspökének Angilramninak megbízatásából készült mű, melyet állítólag Pál Diakónus 766-ban állított össze. A Metzi Püspökök Krónikája (Gesta Episcoporum Mettensium) több levelet, verset, epitáfiumot foglal magába, melyek Karoling uralkodóknak, ill. Benevento hercegének, II. Araichisnak lettek címezve. A krónika nagy része leellenőrizhetetlen nevekkel van kitöltve és a mű tekintélyének emelése érdekében a szerző fantáziáját elengedve felsorolja a Karoling királyok felmenőit, és a Karoling-házat az ősi Trójai uralkodóktól eredezteti.

 

Pál Dékán átvette, megismételte Prokopiosz egyik, minden valós alapot nélkülöző állítását és így az ő közlése is ősforrása lett annak az eltúlzott nagyotmondásnak miszerint a longobárdok Pannóniát 'kiürítették'. Ezt a minden bizonyítást mellőző állítást, mind a mai napig rendületlenül szajkózzák tudós akadémistáink, mintha az tényleg úgy lett volna. (A sületlenséget hangoztatók díszes példánya pl. Kristó Gyula) 

 

Libri Carolini (Károly Könyvek)

 

Nagy Károly parancsára, 790. körül írt refutáció (cáfolat), mely a második Nikea-i zsinat (787) határozatai ellen emel kifogást. A probléma a pontatlan fordításból adódott, miután a nyugati teológusok nem értették a tisztelet és az imádás közti különbség kifejtését, ami ellenkezést váltott ki a fél-analfabéta frankokból. A mű szövegének megfogalmazását Theodulf Orleans-i püspöknek tulajdonítják, aki a képtisztelettel kapcsolatban alapelvként fejti ki a képek bibliai üzenetét ábrázoló, útmutató fontosságát, de óv a képek szent tárgyként történő imádatától. A kánonhatározatok bírálását 120 pontban foglalta össze, és tagadta a II. Nikea-i zsinat egyetemességét. Érdekes, hogy a mű évszázadokon keresztül nem volt ismert, senki sem tudott létezéséról egészen 1549-ig, mikor először egy Jean du Tullet (Tilius) nevű pap nyomtatásban meg nem jelentette. Tilius atya szándékosan elfelejtette közölni, hogy honnét származott kézirata, és mivel a műnek nincs frank-germán párhuzama, így még találgatni sem lehet származása eredetét. Mindössze egy X. századi vatikáni kézirat-töredék tanúskodik arról, hogy talán tényleg lehetett egy ilyen Karoling korban megalkotott mű.

 

Capitularium Regni Francorum

 

A Lorsch-i Évkönyvekből értesülünk a Nagy Károly által 802-803 telén Aachenben összehívott birodalmi gyűlésről, ahol a már feljegyzett törvényeket újrafogalmazták, kijavították, minek eredményeként a frank kapitulárék létrejöttek. A korábban használatban lévő törvénygyűjtemény, pl. Lex Salica vagy a 'Decretiónak' (dekrétum) nevezett Meroving törvények átírt Karoling változatait; a százasával kibocsájtott egyházi (capitularia ecclesiastica), és világi (capitularia mundana) valamint 'vegyes' rendeleteket, a bírák, ítélőszékek, utazóbírák (missi) döntéseit szabályozni kívánó törvénygyűjteménynek tekinthetjük, mely szintén irányt próbált adni a közigazgatási ügyintézésben, kormányzási, oktatási, stb. kérdésekben. Ezt a jelentősnek mondható joggyűjteményt nevezzük a 'Frank Királyi Kapituláréknak'. Tekintélyes helyet foglal el a műben Benedek Dékán kapitulárégyűjteménye, mely tovább bővítette és megtoldotta minden hasznos jóval az úgy is már kétes eredetűnek mondható törvénygyűjteményt – mindennel –, ami neki és intézménye és a királyság számára hasznos volt. A legnagyobb probléma, hogy nem maradt ránk egyetlen Nagy Károly kancelláriáján kiállított okirat sem, minden meglévő kéziratoldal csak későbbi másolás, (ill. a másolások másolata), ezért nem lehet tudni; mi készült a károlyi tudós társaság által, és mi az ami későbbi hamisítvány.

Fontenella apátja, Ansegius (Collectio Ansegesi), a X. század első felében állította össze a Frank Királyi Kapitulárék első gyűjtemény-változatát, melyet négy könyvbe rendezett.

 

Annales Regni Francorum (Frank Királyság Évkönyvei)

 

Régebbi nevén 'Annales Laurissenses Maiores' öt eltérő verzióban létezett, melyek megszerkesztését a Karoling kor más és más szakaszában hajtották végre. A Frank Királyság Évkönyvei három krónika anyagából tevődik össze; az első 741-829 közötti idők eseményeit dolgozza fel, a második egy módosított, átdolgozott kivonat, mely a 741-801 éveket ismétli, majd a harmadik krónika, mely a Moselle-i Évkönyvek (Annale Mosellani) néven vállt ismertté és ami 703-tól 797-ig sorolja az eseményeket. A mű legkorábbi másolatának keletkezési idejét a X.-XI. századra helyezik és a ritka kézirat ma a Bécsi Nemzeti Levéltárban található. A dokumentumból párhuzamos részek megtalálhatók még a Kölni (Cologne) Katedrális 'Sankt Maria, A. II.-18.' címjegyzékkel ellátott töredékben is, mely tovább erősíti korai előfordulásának lehetőségét. A Kölni-töredékek megírását a IX. század harmadik felére becsülik a szakemberek. (R. Collins, 'The Reviser')

Az Évkönyvek irodalmi nyelvezete, szóhasználata korábbi klasszikus szerzők; Livius Titus, Tacitus, Quintus Rufus, Justinus Marcus, Velleius Paterculus, Florus műveiből lett átvéve, sokszor szóról-szóra kimásolva. Einhard részleges szerzőségére vonatkozó spekulációk alaptalanok a Frank Királyi Évkönyvek esetében, ha bár egyes fejezeteket Einhard ismerhetett valamelyik változatból, de azokat nem ő írta.

Az Évkönyv 789. évre történő bejegyzésében közli, hogy abban az évben Nagy Károly személyesen ment Regensburgba, hogy ott helyben átszervezze a tartomány határának biztonságát, az állandóan jelenlevő avar fenyegetettség miatt. A 805. évi bejegyzésből értesülünk 'Teodor' avar kagánról, aki a Duna és a Rába közötti területen telepszik meg, majd a 811-ben is említi az avarokat, akik ellen a nagy király ismét fegyveres erővel kénytelen fellépni.

Az Évkönyvek négy kései, többször átdolgozott variánsa bekerült a Monumenta Germaniae Historica-ba, melyeket A, B, C, és D jelzőkkel különböztetnek meg. (Ehhez jön még egy még jobban kibővített változat, mely címzésként az E. betű jelét kapta.)     

 

De hát tényleg, mennyire megbízhatók a Karoling évkönyvek adatai?

A Frank Királyság Évkönyveibe a 792-es évre, mint egy ritkaságot bejegyezték: „Ebben az évben nem volt sehol háború, hadak járása szünetelt.” (Ann. Arbor, 'Caroling Cronicles') Csakhogy ebben az évben, még a tavasz beállta előtt hadjárat indult Benevento hercegsége ellen, miről a Lorschi Évkönyv 793 éves bejegyzése, valamint Astronomer 'Lajos Élete' (ch. 6. Lorsch charter 257) című művéből tudunk. Sokszor még azt a fáradtságot sem vették a históriát író papok, hogy részletekben összehangolják a megtörtént és meg nem történt események ellentmondásait.

 

 

 

Fredegár

 

A töprengő Fredegár: „Köd előttem, köd utánam.”

 

Fredegár eredeti kézirata 'elveszett', de helyette 34 másolásos változattal rendelkezünk, melyeket Krusch és Wallace-Hadrill öt különálló csoportba sorol be. A legkorábbi másolat elkészítését egy Lucerius nevű burgundiai szerzetesnek tulajdonítják. Az első 'modern' kiadást Flacius Illyrius 1568-ban Baselben jelentette meg.

A 613-as évig tartó tudósítása tűrhetőnek mondható, 642-ig pedig megszakításokkal ugyan, de legalább mégis beszámol a történtekről. Egyetlen történelmi műve a VII. századot mutatja be.

A Fredegár neve alatt ismert mű egy több szerző által összedolgozott történelmi krónika, melynek ténylegesen megkérdőjelezhető, zavaros és ellentmondásos részletei abból is adódhatnak, hogy összeállításán legalább négy redaktor dolgozott, és később más szerzők azt még továbbírták, bővítették. Az első szerző a 613-as évig tartó világtörténeti áttekintést ad, melynek valóságos történelmi háttere van. A második szerző Toursi Gergely művéből kimásolt fejezetekkel 642-ig folytatta, a harmadik ezt a 642-ig tartó részt kibővítette, de időben nem lépett túl a 642-es éven. Meglepő módon, munkájával a negyedik szerkesztő sem lépi át a VII. század első felét. Több szakember (pl. Pichard, Wilhelm Wattenbach) az egész művet kései, XI. században összetákolt hamisítványnak tartja.

Fredegár folytatását, a 'Libri Historiae Francorum'-ot 727-ben egy Saint-Denis-i szerzetes írta, persze az is meglehet, hogy néhány száz évvel később írták ezt is, mint Fredegár krónikáját.

Fredegár neve alatt íródott krónika szégyenfoltja az a ránk, magyarokra rossz fényt vető hazugság, ami egy sosem létezett szláv birodalmat említ, – Samo birodalmát. A régészetileg alátámaszthatatlan 'birodalom' kizárólag csak a Fredegár álnév alatt írogató pap művében van jelen a tót és magyar akadémisták legnagyobb örömére. A perverz történelemferdítők laza könnyedséggel kerülik el a Samo birodalom létezését bizonyítótények hiányát, a régészeti lelet nélküliség valóságát, vállukat meghúzva jelentik ki: „Márpedig úgy volt, mert a pap úgy írta.” Ettől függetlenül létezhetett egy Samo nevű frank kereskedő, aki ügyességének köszönhetően képes lehetett néhány járást vagy megyét hatalma alá kényszeríteni, sőt lehetett néki több száz szolgája, rabszolgája is, de független államról, birodalomról beszélni alaptalan. Mivel ez az állítólagos szláv birodalom a Kárpát-medencével szomszédos cseh-morva területen jöhetett létre, így annak csakis a magyarországi kánok, törzsfők jóindulatú beleegyezésével lehetett esélye a megmaradásra

 

 

Gesta Dagoberti

A X.-XII. században, Nyugat-Európa számos részén – kolostorokban, apátságokban – sorozatban kezdték el gyártani a hamis okleveleket, hogy családi vagy éppen egyházbirtoki jogokat biztosítsanak olyan értékekre, ami sosem volt az övék. Továbbá irányadó volt még az egyházi, világi törvények kialakításában (főleg püspökök, papok megvédésében), azok érvényesítésében, valamint ezen két hatalom egymáshoz viszonyuló joggyakorlat alkalmazásában. A hamisítások létrehozását egy olyan kor szüksége és lehetősége biztosította, mely nagyon hiányosan és pontatlanul volt dokumentálva, ráadásul egy olyan intézmény tartotta kezében az írás-olvasás monopóliumát, mely velejéig korrupt volt. Nagy Károly és utódai nevében született hamisításokat természetesen mind papok írták, felsőbb vezetés beleegyezésével, és összehangolt irányításával. Ezen hamisítási folyamatnak tipikus példánya a 'Gesta Dagoberti', mely Saint-Denis függetlenségét és elsőbbségét volt hivatott érvényre juttatni a párizsi püspökséggel szemben.

Lothar császár parancsára a Montecassinó kolostorában ájtatoskodó Petrus barát sorra gyártotta az okleveleket, minek köszönhetően – az ősi feljegyzésekre hivatkozva – korábban sosem látott nagyságúra növelte magánbirtokai területét. Petrus barát aranykezének köszönhetően hamarosan 659 templom, kolostor, vár, udvarház ingatlanja urának mondhatta magát Lothar császár, aki így a hamisítványtömegre támaszkodva megháromszorozta vagyonát.

 

Megpróbáltam röviden bemutatni a legfontosabb 'sötét' középkorra vonatkozó okmányokat, valamint rávilágítani az azokban rejlő bizonytalanságok dominanciájára. Tudom, hogy szerény tanulmányom hiányos, mert nem foglalkoztam pl. a formulagyűjteményekkel, Karoling kort megelőző római joggyűjteményekkel, vagy éppen a germán népjogi kollekciókkal (pl. Lex Burgundionum, Lex Ribuaria, Lex Salica, stb.), de mégis remélem, hogy a történelmi művek tanulmányozásához írásom segítséget jelenthet. A hamisításokat figyelembe véve felvetődhet a kérdés: mennyire várhatjuk el a német történelemírástól – a bebizonyosodott jelentős mértékü hamisítások miatt –, hogy tisztázzák, és korrektálják az eddig történelmi dogmaként kezelt, tarthatatlan zavaró vezérvonalakat és részleteket? Vagy ez teljesen irreális elvárás lenne a német akadémistáktól? Mert azt is mondhatná valaki erre, hogy ez pont olyan, mint a 'talpig labanc' magyar akadémistáinkat megkérni arra: írjanak már egy tisztességes magyar történelmet a ”Szibériából jöttem, mesterségem címere halszagú nomád” helyett.   

 

 

Lorschi Évkönyvek (Annales Laureshamenses)

 

A 'Sankt-Paul Kódex' egy lapja melyen a kilencedik sorban jól látszik a 775 évszám, a római DCCLXXV.

 

A Lorschi Évkönyvek a 703-tól 803-ig terjedő évek történelmi bejegyzéseinek egységbe szedett összessége, mely talán Beda ("Minor Chronicle") és más korábbi események beszámolóit volt hivatva folytatni. Az eredeti feljegyzések, azaz a minden évben feljegyzett események sorolását tartalmazó papirusz vagy pergamenlapok mind elvesztek, és azok helyett egy nyolc lapból álló, egyetlen másoló kezemunkáját tükröző másolat hagyományozódott ránk, amit "Sankt-Paul Codex" néven ismer a középkorkutatás. A rövid Kódex átmásolásának idejét nehéz meghatározni, – ám mégis, érthetetlen okokból – 835 körülire helyezik létrehozását. A dokumentumot a Sankt-Blasien (német-svájci határ) apátság könyvtárában őrizték és az első kiadását Aemilianus Ussermann, Bamberg püspöke jelentette meg 1790-ben. (Majd később természetesen ez is bekerült a ' Monumenta Germaniae Historica'-ba.)

 

Bécs városában lévő Österreichische Nationalbibliothek középkori-kéziratgyűjteményében az 515. katalógusszám alatt található töredék szintén a Lorschi Évkönyv egy másik másolatát képezi, azonban a másolás idejét korábbra, a 803-as év utánra határozzák meg a szakemberek. A bejegyzések a 794-es évektől 803-ig tartanak és másolási helyként Reichenau Benedek-rendi monostort (Szent Gallentől északra) nevezik meg. A töredék szövegelemzéséből kiderül, hogy az négy különböző szerző munkássága. A Bécsi-töredék és a Sankt-Paul kézirat nem egymásból lett átmásolva, mert a szövegközti eltérések egy harmadik közös forrásra – egy szintén elveszett –, intermediális alkotásra utalnak.

 

A Lorschi Évkönyvek 785-ik évig bejegyzett szövegei csaknem szóról szóra megegyeznek az 'Annales Mosellani' (Moselli Évkönyvek) szövegeivel, és szintén közeli hasonlóságokat mutatnak a 'Fragmentum Chesnii' (Annales Laureshamenses) dokumentumával. A Lorschi Évkönyvek korai másolataiban felsorolt események, adatok hamar megtalálták útjukat más középkori irományokba: először a 'Marca Hispanica'-ba majd onnét a ' Chronicle of Moissac' (Mossiac-i Krónika), mely krónika-változat szerkesztője az eredeti anyagot kibővítette és 818-ig folytatta az események felsorolását.

A Karoling történészek többsége elfogadja Heinrich Fichtenau (Carolingian Empire) elméletét, miszerint az eredeti, első évkönyv szerkesztését Lorsch monostor apátja Richbodnak végezte, akiben továbbá egy Alkuin tanítványt látnak. A Frank Királyság Évkönyvei legrégebbi változatában, melyet Lorschban találtak meg, majd a Bajor Hercegi Könyvtárban őriztek, a 789 és 793. évek bejegyzései szintén közeli egyezéseket mutatnak a Lorschi Évkönyvek szóhasználatával, stílusával, adataival, ami azonos szerző vagy másoló összehangoló igyekezetét sejteti.

A Lorschi Évkönyvek befejező szakaszában, a 802-es évre vonatkozó közlést üres hazugságnak kell tekinteni: miszerint ebben az évben érkezett meg a bagdadi kalifa által ajándékozott elefánt Károly aacheni udvarába. A következő évre egy Mainz városában megtartott gyűlést említ meg, miszerint abban az évben Nagy Károly különlegesen nem vonult hadba senki ellen, és ezzel a bejegyzéssel ér véget az évkönyv.

 

Megjegyzés

A Karoling-kor történészei keresztbe-kasul magyarázzák a Karoling irodalomhagyaték eredetét; ki mit, mikor másolt át; honnét, kitől és hol. Olyan ez mint mikor egy sötét labirintusban próbálná valaki a kivezető utat megtalálni, úgy, hogy közben folyamatosan még egyre lefele ás, de közben lelkesen biztatja kővetőit: „gyertek csak, erre van a világosság, mindjárt kiérünk!” Ilyen kusza helyzetben nincs is más lehetőségük, mint az egész irodalmi anyagot szőröstől- bőröstől autentikusnak nyilvánítani és 'tudománytalannak' nevezni azokat, akik meg merészelik kérdőjelezni a sután elrendezett történelem-kotyvalékot. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vallasmozaik.blog.hu/api/trackback/id/tr872533946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.