Az edessai mandylion a pápa privátkápolnájából.
A kereszténységnek igazából nem is lett volna szabad semmilyen képábrázolást előállítani vagy tisztelni, hiszen zsidó gyökerű szellemiségében pontosan megfogalmazott tiltótörvényt találhatunk: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy melyek alant a földön, vagy melyek a vizekben a föld alatt vannak.” (Móz. II. 20:4)
Ennek ellenére a pogány művészeti alkotások ráhatásának köszönhetően a misztikus mitológiák hősei egyre inkább elkeresztényesedtek nemcsak új ízlésstílust teremtve, hanem forradalmasították a képek elkészítési módját is. Míg korábban
Kezdeti idők kisstílű jámbor szélhámosságait egyre jobban felváltotta a szervezett csalás, melyben a klérus is megkapta a maga százalékát. A VI. századtól több helyen, de főleg a fővárosban Bizáncban feltűntek az un. 'arkheiropoiéta' képek, melyek nem emberi kézzel festett képek voltak.
Lüddában pl. egy szép reggel arra ébredt a nép, hogy egy templomoszlopon szép, színes Mária festmény virított, ami természetesen csodaképnek lett kikiáltva. A kép kultikus tisztelete és az abból származó anyagi haszon hamarosan biztosítva lett a csodára éhes zarándokoknak köszönhetően.
Talán a keresztény piktográfia legismertebb képmásolatai azok a mandylionok, melyek eredetéről azt állítják, hogy annak első példányát maga Jézus készítette, mint egy önarcképet. Ezt az eredeti arclenyomatot csodás tulajdonságainak köszönhetően átlehetett nyomtatni egy, vagy több más anyagra, vászonra, ill. falapra és az így keletkezett új kép ugyanolyan pompásan ragyogott mint a Jézus által gyártott eredeti alkotás. A fantasztikus történet merészségében döbbenti meg az olvasót.
A keresztény hagyomány úgy tanítja; Abgar, Edessza királya kapta az első, -
Az egyik, Evagrius leírásából (Ecclestical History) származik, aki szerint: 'Abgar király egy képmást kér Jézustól, aki úgy teljesíti kívánságát, hogy egy vászondarabot az arcához nyomva, azon képmásolatot, lenyomatot csinál: melyet elküld Taddeusszal a királynak.' Ezt a képet Evagrius 'acheiropoietos'-nak (nem kéz által való) nevezi el, és történetét, a kép csodás keletkezéséről a Keleti-egyházak magukévá teszik, mint hiteles magyarázatot. Damaszkuszi János, (kb. 740) ugyanezt a leírást ismétli meg a csodálatos kép eredetéről.
A másik elmélet egy V. sz. elejéről származó épületes-szórakoztató keresztény írásból (Doctrine Addai, - Taddeus Aktái) maradt ránk. Az ismeretlen szerző a 13. fejezetben tovább kerekíti a mesét: Abgar fényes követséget küld Jézushoz, melynek tagja az edessai udvari festő, Hannah is, aki Júdeában lefesti Jézust és ezt a képet királyának átadja. Ez a verzió nem annyira népszerű, mert egy zsidó művész munkája eredményeként jelöli meg a kép eredetét, de ez is elfogadott, mintegy gyengébb tradíció.
Akárhogy is volt, a VII.-X. sz. környékén számtalan másolat készült az eredeti Jézus arclenyomatról, - miket 'szent-mandylion' névvel illettek meg - és melyeket aranyban, ezüstben foglalva elküldtek számtalan templomba, kolostorba. Az eredeti Jézus által készített és Abgarnak küldött képmást a legenda szerint, a X. sz. körül Bizáncba viszik, (nincs pontos forrás; ki viszi, honnan, hová) ahol állítólag nagy becsben tartották. Majd a negyedik kereszteshadjárat után IX. Lajos francia király birtokába kerül, aki a párizsi Sainte Chapell-ben helyezi el. Ebből a székesegyházból titokzatos módon végleg eltűnik a Francia forradalom szélviharában.
Taddeus átadja Jézus képét Abgarnak.
Két híresebb másolat található Európában, a Genovai Szent Kép és a fentebb bemutatott, Vatikánban őrzött San Silvestro Szent Kép. Mindkét kép elkészítési idejét – hamisan – évszázadokkal korábbra dátumoznak, hogy még hitelt érdemlőbben ellehessen adni azt a mesét, hogy itt Jézus eredeti képmásának pontos utánzatáról van szó, melyek még az első évszázadok folyamán készültek az edessai udvarban.
